2009. szeptember 1-6. - Kemény hét

Hát ez a hét kemény volt.
Napi négyszeri torna engem továbbra is kihoz a sodromból, és bár tudom, hogy hasznos, fejleszti az idegrendszerüket, stb., nem tudom magam agyilag ráállítani. A gyerekek már néha igen, van hogy nem is sírnak. Illetve van egy direkt a tornához illő sírásuk, ami valami olyasmiről szól, hogy Aaaannnyyyuu (nagymama) hagggyyyyálll máááárrr béééékkkkééénnnnn!! Egyébként nagyon ügyesek, már egy hét alatt látok fejlődést. Anyukám és anyósom lelkesen járnak segíteni, így a déli és a hármas torna gyorsabban megy és én sem fordulok be. Sokat számít, hogy nem egyedül kell csinálni, nem is tudom mit csinálnék nélkülük. A reggeli kilences és esti hatos tornát pedig azért így már csinálom egyedül. Emellett segítenek főzni, takarítani, szóval nincs okom panaszra. (Ehhez képest mit teszek? Panaszkodom.)
Illetve, hogy mit csinálnék segítsg nélkül? Kiborulnék kicsit többször mint most. Szombaton ugyanis nem kértem segítséget, viszont Petinek céges ünnepsége volt, így egyedül voltam. Hát befordított rendesen. Rájöttem, hogy a gyerekeket én még nem is láttam mosolyogni, hiszen vagy etetek, vagy böfiztetek, vagy tornáztatok (amikor nyilván sírnak), vagy leteszem őket aludni, hogy azért pihenni is tudjanak. Tehát karban nem nagyon tartom őket. Na akkor mikor mosolyognának rám? Így a szombat esti hatos tornát csúsztattam kilencre és összebújtunk. Kicsit zavar, hogy még nem tudom hanggal nyugtatni őket, jelzem a napirend mellett én nem a megnyugtató vagyok, hanem a felforgató.
Azért ez a hét rendelkezett kiborító percekkel rendesen. Szó szerint, ugyanis szombaton (a mélyponton) a frissen kitakarított lakásban sikerült kétszer is eldobnom a lefejt anyatejet, úgy, hogy a konyhabútor belseje is ragacsos tejes lett. Mindemellett Panna rendszeresítette a napi egyszeri hányást, ha hosszú nadrágban vagyok, tuti, hogy ki kell mosni. Továbbá tegnap este minden etetés előtt egy órával ébredtek az ikrek, ráadásul egyszerre, ami cirka háromnegyed órás éjszakai üvöltés és szülök részéről háromóránként másfél órás etetést, böfizetést, cirógatás jelentett, ami mellett a szünetekben kétszer riasztott is a légzésfigyelő falsan persze.
Voltunk agyi uh-n és ezen a héten, és nem romlott a fejecskéjük. Pontosabban az agyvérzésük mértéke nem változott, de mivel nő a fejük, így meg fog oldódni magától. A vizsgálatra most nem apósom vitt, hanem én vezettem és jelentem: még élünk.
A vasárnapot meg úgy döntöttem, hogy a Jóisten kezébe helyezem és megszentelem, azaz vasárnap nem tornázunk. Az ikrek is tanulják meg mi az a vasárnap: pihenés, nyugalom. És ezen a napon (is) pusztán a Jósisten kegyelme hasson rájuk, ne a torna. Így legalább van egy nap, amikor csak kényeztetés, becézgetés van. Vasárnap így tehát nyugalomban telt el, nem kellett órát nézni, nem kellett sírni, feszülgetni. És este megvolt az első sétánk, átmentünk Katáékhoz a hatos és kilences kaja között társadalmi életet élni. A gyerekek jól voltak, én meg feszítettem a babakocsival. Amivel nem férek rá egy járdára sem, és amit csak úgy tudok a Tettyéig eltolni, hogy teljesen rádőlve tolom a kocsit. Szóval nem lesz ezzel a monstrummal az a peckes-büszke kismama járás megvalósítható.
Az első sétánkról és az anyukám által a gyerekeknek gyártott kötött dresszről tettem is fel képeket.