Pannababa megint baktériumozik, ezért megint nem kap anyatejet, de kap tápszert. Hát kapjon - csak egyen. Továbbá állítólag azért van szüksége még oxigénre, mert nem olyan kis izomgyuri, mint Benedek, a lélegzéshez meg izommunka kell. Szóval mindenképpen növögetnie kell, ez most nagyon fontos. Benedek meg 27gr-okat eszik, és szépen gömbölyödik, de hát neki is kell oxigén, ami nem jó. Igazából az lenne a cél, hogy hétfőig leszokjanak arról a szaxxos oxigénes segítségről. (Ez csak nekem hangzik úgy, hogy bőgni fogok vasárnap?)
Peti végül eldugta előlem a koraszülöttes könyvet, mondván nem labilis idegrendszerűeknek való. Mondjuk Edi, a gyerekorvos is becsapta az egyik képnél a könyvet. Úgyhogy inkább én sem erőltetem.
Ma délelőtt mindkét gyerek lanyha volt, egyik sem nyitogatta úgy a szemét, mint tegnap Benedek. Délutánra viszont felébredt Panna és szemlélődött. Szemlélődhetett is, mert úgy berottyantott, hogy tiszta barna volt a lába. Meg is állapítottuk a Petivel, hogy amit mi aranyos szülőszemet gyönyörködtető virgonckodásnak vélünk, az valószínüleg számukra az anális munka izzasztó küzdelme.
Viszont kitaláltam két újfajta szeretgetési módot: az egyiknél körbeveszem a gyereket a két karommal (persze az inkubátor lukán át), és megpróbálom ezzel azt a biztonságot adni neki, mint egy amilyenben a méhben volt, a másik technika meg, hogy felveszem a kezembe és ringatom. Ez utóbbi gondolom senkinek nem tűnik újdonságnak, de próbáld meg fél méterre magadtól úgy ringatni a gyereket, hogy fél méter van a két karod között és két lukon át tartod.
Benedeket simán megringattam így, de Pannánál bizonytalankodtam, mivel olyan kicsi és törékeny. A prof. látta, hogy bénázok, így odajött szemlélődni. Megkérdeztem tőle, hogy csinálhatom-e az emelést, mire közölte, hogy csak akkor, ha nem ejtem le, és nem töröm el a gerincét. Fenti dolgok egyike sem jutott előtte opcióként eszembe - mármint hogy leejthetem és eltörhetem a gerincét. Ezek után remegő kézzel próbálkoztam, de gyorsan le is tettem. Majd Benedeken begyakorlom magam, és aztán térek át Pannára. Nem mintha Benedekért nem lenne kár, de az a pár deka különbség egészen monstrummá teszi Panna mellett, és így nem olyan védtelen.
Rendkívül nyomasztó, hogy nem történik áttörés a két gyereknél (se az oxigén, de a gyomor nem áll helyre). Mondták, hogy türelemjáték a korababák fejlődése, hát valóban az. Már nagyon történhetne megint valami fejlődés.
Peti végül eldugta előlem a koraszülöttes könyvet, mondván nem labilis idegrendszerűeknek való. Mondjuk Edi, a gyerekorvos is becsapta az egyik képnél a könyvet. Úgyhogy inkább én sem erőltetem.
Ma délelőtt mindkét gyerek lanyha volt, egyik sem nyitogatta úgy a szemét, mint tegnap Benedek. Délutánra viszont felébredt Panna és szemlélődött. Szemlélődhetett is, mert úgy berottyantott, hogy tiszta barna volt a lába. Meg is állapítottuk a Petivel, hogy amit mi aranyos szülőszemet gyönyörködtető virgonckodásnak vélünk, az valószínüleg számukra az anális munka izzasztó küzdelme.
Viszont kitaláltam két újfajta szeretgetési módot: az egyiknél körbeveszem a gyereket a két karommal (persze az inkubátor lukán át), és megpróbálom ezzel azt a biztonságot adni neki, mint egy amilyenben a méhben volt, a másik technika meg, hogy felveszem a kezembe és ringatom. Ez utóbbi gondolom senkinek nem tűnik újdonságnak, de próbáld meg fél méterre magadtól úgy ringatni a gyereket, hogy fél méter van a két karod között és két lukon át tartod.
Benedeket simán megringattam így, de Pannánál bizonytalankodtam, mivel olyan kicsi és törékeny. A prof. látta, hogy bénázok, így odajött szemlélődni. Megkérdeztem tőle, hogy csinálhatom-e az emelést, mire közölte, hogy csak akkor, ha nem ejtem le, és nem töröm el a gerincét. Fenti dolgok egyike sem jutott előtte opcióként eszembe - mármint hogy leejthetem és eltörhetem a gerincét. Ezek után remegő kézzel próbálkoztam, de gyorsan le is tettem. Majd Benedeken begyakorlom magam, és aztán térek át Pannára. Nem mintha Benedekért nem lenne kár, de az a pár deka különbség egészen monstrummá teszi Panna mellett, és így nem olyan védtelen.
Rendkívül nyomasztó, hogy nem történik áttörés a két gyereknél (se az oxigén, de a gyomor nem áll helyre). Mondták, hogy türelemjáték a korababák fejlődése, hát valóban az. Már nagyon történhetne megint valami fejlődés.
1 megjegyzés:
Szia Zita! Tegnap mutatta meg Kornél a blogot, könnyekkel küszködve olvastam végig a bejegyzéseidet, nagyon megindítóan írtál az eseményekről. Nagyon sokat gondoltam rátok és imádkoztam is értetek. Szerintem a nehezén már túl vagytok, napról napra jobb és jobb lesz minden, csak türelmesen kell várni. Tudom nagyon nehéz várni és mindig pozitívan gondolkodni... "Felhők mögül mindig kisüt a nap"
Nagyon szépen fejlődnek, észre sem veszed és már otthon küszködsz velük hogy vajon miért sírnak éppen...:)
Nagyon szorítunk nektek!
Anita
Megjegyzés küldése