Lassan öt évesek leszünk...

... és már hatan vagyunk összesen: Anya, Apa, Panna, Benedek, Vince és megszületett szeptemberben Sámuel is. Panna és Benedek nagy óvódások, méghozzá középsőbe járnak. Okosak, szépek és teljesen beilleszkedtek, szeretik is őket nagyon. Benedekkel továbbra is járunk gyógytornákra, hogy a járáson csiszolgassunk, de ha összeszedi magát, alig lehet utolérni. Szóval köszönjük jól vagyunk és boldogok. Erről fel is teszek képet. A képet Guriga készítette most  hétvégén.

Kétévesek lettünk

Hát ezt is megértük. Kétévesek lettünk és Pannikát hivatalosan is kivágták a Korai Fejlesztőből, azaz tökéletes. Benedek még nem jár, ezért vele továbbra is mennünk kell, ettől eltekintve persze ő is tökéletes. Benedek járása miatt izgulunk, hogy elinduljon és hogy harmonikus legyen a mozgása. (Ez utóbbi kifejezést is orvosoktól csíptük el.) Szóval vele továbbra is hetente egy dévényi, egy pető és a babaúszás lesz az előírt mennyiség, úszásra meg Pannikát is visszük mert szereti. Nyáron meg meglátjuk milyen tornákat lehet beiktatni.
De egyébiránt jól vagyunk és...
megszületett Vince Péter nevű fiunk, 3.130gr-mal, 47 cm-rel és 38. hétre. Ez utóbbi paraméter (38. hét) köszönhető a teljes családi összefogásnak (férjnek és anyósoknak, no meg a gyerekeknek), mert az utolsó másfél két hónapban teljes kíméletnek voltam kitéve.
Csatolok fotókat: Benedekről, Pannikáról és az "új" gyerekről.

Egy évesek vagyunk....

...pont ma.

Hát nem ezt a napot kellene ünnepelni, hanem a szeptember 2.-át, hiszen szegénykéimnek nagyon nem örültünk még június 15.-én.
Teszek fel képeket Pannikáról és Benedekről, nagyon-nagyon szépek lettek, és persze okosak.
Pannika most még mindig csak 6100gr. - viszont tele van öntudattal és már fel is áll. Nagyon vicces, ahogy ez a kis vacak fontoskodva mászik ide-oda a lakásban, pakolgat és persze igényli a szeretetet. Ami azt jelenti, hogy időről időre odajön hozzám és nekem nyomja a homlokát, vagy felmászik rám, aztán pár perc múlva megelégelve a foglalkozást otthagy. Pannácska rém temperamentumos, határozott és öntudatos. És fizikailag - kicsike termetétől eltekintve - teljesen utolérte a korosztályát, már éppen az önállóan-megállást gyakorolja. Így vele már nem is kell tornázni, illetve ma mégis kaptunk házifeladatként a nyárra gyakorlatokat, de ő annyira okos, hogy szerintem nem lesz rá szükség. (Persze csinálni fogjuk.)
Benedekkel még kell orvoshoz járni - szerintem azért, mert nem hiszik el, hogy ennyire tökéletes két gyerekünk van. Két nap múlva lesz MR-je megint, hogy nőtt-e az agykamra tágulata, de olyan kis beszédes, gügyögős, társasági lény, hogy kizárt hogy baja legyen. Akárkit meglát mosolyog és persze apját anyját, nagymamákat imádja. Benne van a szemében bármikor ránk nézz, hogy IMÁDLAK!!!!!! és persze nyolc fogas mosoly. Benedek 7000 gr. körül jár, szóval ő sem szumó bajnok, és úgy tűnik, hogy talán ezen a héten elkezd ő is mászni. Pannához képest le van maradva, de szerintem most rengeteg gyakorlás után meglesz ez a mászás dolog. Vele jártunk ez évben petős és dévényis tornára is, no meg Pannikával együtt vízitornára. Nekem személy szerint a dévényis torna jobban tetszik, de én sosem szerettem mozogni, a dévényi torna meg olyan mint a jóga. Persze üvölt Benedek végig, de van abban logika amit csináltat és reméljük hat is.
Orvosilag tehát egy év távlatából sincs papírunk arról, hogy beteg lenne bármelyik gyerek bármely testrésze, Benedek fejére pedig azt mondta a gyermeksebész az előző MR után, hogy "Kisasszony lehet hogy magának és nekem is van agykamra tágulatunk, csak a kutya nem nézte ezt pár évvel ezelőtt." Tehát lehet, hogy ez sem lesz gond.

És akkor kimondhatjuk bátran, hogy van két tökéletesen egészséges gyerekünk, akiknél szebb még nem született a világon. Nem vagyok elfogult, mert minden rokonunk, barátunk ezt állítja (kivéve persze azokat akiknek ítélőképességét a saját gyereke befolyásolja).

Búcsúzás

Elérkezett az ideje, hogy lezárjam Pannasára és Benedek blogját.
Az elsődleges ok, amiért a szülés után ezt az oldalt elkezdtem írni az volt, hogy kiadjak mindent, ami rossz - márpedig az volt bőven. Először fordult elő az én tökéletes kis életemben, hogy szembetaláltam magam valami olyasmivel, ami csak megtörtént velem/velünk. Nagy könnyebbség volt, hogy minden élménytől megszabadulhattam ezen az oldalon. Hiszem, hogy olyan sokk már nem ér bennünket, ami miatt ez az igény újra fogalmazódhatna bennem.
A másodlagos ok, amiért ez az oldal készült az volt, hogy elkerüljem azokat a kérdéseket, amik a gyerekekre vonatkoztak volna, mert nagyon rossz sok ismerősnek sokszor elismételni azt, hogy "nem nem javult az állapotuk, nem még lélegeztetőn vannak..." Bár a magyar ember szeret panaszkodni, ez nem az a téma volt, amiről könnyű lett volna úton-útfélen tájékoztatást adni sírás nélkül.
Most viszont már két több mint négykilós gyönyörű babával császkálok az utcákon, hát most már bárkinek bármilyen kérdésére válaszolok. Meg is sértődöm talán, ha nem állítotok meg és csodáljátok a gyerekeket!
Így tehát lezárom ezt a blogot. Lassan úgysincs már időm internethez ülni akár csak pár percre is.

Az utolsó szó jogán még valami.
Amikor megszülettek a gyerekek 2009. június 15.-én 1150gr.-mal és 1.250gr.-mal, másod- és harmadfokú agyvérzéssel, gyenge tüdővel, tüdőérlelő injekció nélkül, olyan kicsik és törékenyek voltak, hogy alig volt elképzelhető, hogy ép és egészséges emberek lesznek valaha. Nem is biztattak az orvosok semmi ilyennel soha. Akkor én azt mondtam a Jóistennek, hogy két 28. hétre és ilyen pici súllyal született gyerek pontosan az az emberanyag, amelyen keresztül bemutathatná csodatevő hatalmát nekem és minden minket figyelő ismerősnek. Több kell ahhoz az orvostudománynál, hogy minden baj és bármilyen sérültség nélkül éljék túl a gyerkőcök az első 24 órát, majd az első hetet és az első hónapokat.
Hát most Benedek 4.700gr., Pannácska pedig 4.300gr. Épek, egészségesek és "nincs papírunk arról, hogy bármi bajuk lenne". Kértem/kértük (a misét hallgatók, a szerzetesek, ismerősök, cserkészek, barátok és persze a család) és megint kaptam/kaptunk. Még hogy nem történnek csodák.
Összefoglalásul teszek fel két-két képet Benedek és Pannika első napjáról és 2009. novemberéről. Ilyenek voltak és ilyenek lettek. És még milyenek lesznek...
Kösz, hogy olvastatok minket.

2009. november 9. - Semmi újság

Azért nem írok, mert nálunk most semmi újság.
A gyerekek édesek, aranyosak, hányósak és beszédesek. Pannika lehányta tegnap anyut (az enyémet), így megnyugodtam, hogy nem velem van baja (vagy velem és anyuval). De a múltkor hányt simán a kis hintaszékében is, így ez úgy látszik nem nekünk szól. Az elmúlt időszakban ugyanis a fejembe vettem, hogy velem van a baja és így üzen. A súlyuk nem változik már rohamosan (4.400gr. és 4.130gr.), de igazából látom rajtuk hogy jól vannak hát ez nem izgat. Szóval jól vagyunk, az éjszakákat átalusszuk este fél tizenegytől hajnali ötig (többé-kevésbé), így a kialvási periódusunk is javul. Mindemellett csacsognak, és Pannika is kezd a sikongatások helyett hangokat formálni. Benedek pedig a kis öklével a szájában kell és fekszik, ahhoz beszél, vele bújik össze. Az egész családot lecserélné még két ökölre, ha tehetné.

2009. november 4. - Zavar

A mai nap híre: Pannácska 4.050 gr. Pezsgődurranás, habparty, ováció, sült malac, egyebek. Éljen!
És egy hete végigalusszuk az éjszakát, a gyerekek este tíz után, csak hajlnali ötkor éhesek.
Jaj viszont a mai nap rossz híre, hogy voltunk korai fejlesztőben és megint felírtak új tornát. Persze ez a torna csak fejlesztő célzatú, de már megint megborul a kialakult rend, megint agyalni kell, hogy mi a fontos, áhhhh.....grrrrrr...... Benedek ugyanis kötött izomzatú ami "bár nem jelent semmit, és el is múlhat, de nem biztos, hogy jó irányba fejlődik..." Oké ezt eddig is tudtuk, ezért is tornáztatjuk, de most megint gondolkodhatok, hogy mi legyen mi ne legyen, mert a neurológus által felírt tornát írta felül a gyógytornász (a korais) , de az orvosi javaslattól nem merek eltérni, tehát akkor most kiegészül a torna (plusz fél óra? ó hogy az a.....) Áhhhh, de utálom már ezt. Aki csak ránéz a gyerekekre javasol valami fejlesztést, de a nap 24 órája nem elég annyi fejlesztésünk van már. Persze a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, nem kell annyi orvoshoz elhurcibálni a gyereket és akkor nem kumulálódik a sok vélemény. Mert nincs két egyforma. Hozzáteszem, hogy a neurológus szerint nem kell korai fejlesztés a gyerekeknek, de elvittük őket, hátha mondanak valamit. Na mondtak - kellett ez nekem? A korais szerint ráadásul hetente kellene vinni a Benedeket, mert "bár nincs semmi baja, csak kissé kötöttebb, ami nem kóros, de ki tudja, és ezért szakmailag szerinte mindenképpen szükséges a heti egy meeting". Egyébként a felírt új tornát is csak nekem kell itthon végeznem, akkor minek azt kontrolláltatni hetenként (kint kertvárosban, ahova csomó gyerek jár, csomó betegséggel)? Hát most megmakacsoltam magam, hogy elég szerintem a két hetenkénti, de sújt a felelősség, hogy ha nem kezd el valamit csinálni a Bencsúr akkor én rontom el. Bocs Bencsúr már előre is.
Így is elcsesztem a novembert, mert bár most e hónapban már többször nem kellett volna orvoshoz mennünk kértünk egy védőoltást, amit jövő héten adnak be, persze véletlenül sem egyszerre a két gyereknek, tehát kétszer kell vizitelnünk a kórházban. Ojjé!
Alig várom a harmadik gyereket, akit majd nem fejlesztünk, nem tornáztatunk, hanem majd nő mint a gaz.
Így lesz belőle gaz-ember. (hahaha mekkora szóvicc!!!!)
Azt hiszem ledőlök aludni.
(torna után)





Na mindegy, alszom rá egyet hátha okosabb leszek.

2009. november 1. - Babahordozás és az életem új kérdése

A bébik túlestek életük első kirándulásán. No persze igen kicsi volt, voltaképpen a Tettyét jártuk körbe, de mivel eredetileg Óbányára készültünk és csak a véletlenek sorozatából csökkent a táv kicsire, igenis kirándulásnak tekinthető. (Legfőképpen azért, mert a két szülő a négy-négy kilós gyerekkel már a Tettyén szuszogott.) Teszek is fel erről fotót, mely beillik babahordozós reklámnak. A babahordozás valóban nagy találmány, bár nekünk ehhez (is) két ember kell.
Kérdés viszont az, hogy ha az ember babákat hordoz, hogyan oldja meg a pisiléses problémáit?
Halottak napja alkalmából ugyanis voltunk temetőlátogatáson, ahol ugye a sírok közötti jövés-menéshez, valamint az embertömeghez nem lehet ikerbabakocsit alkalmazni. Ezért babahordozóval mentünk. Igenám, de apukára rájött a pisilés, és hát a temetőben mégsem lehet egy fához odaállni. Csak úgy a gyereket nem lehet a földre lerakni. Én Pannát, krizantémot és gyertyákat tartottam tehát nem tudtam fogni Bencsúrt. Így Bencsúrbandi életében először megjárta a férfi nyilvános wc-t, ahol nagy sikert aratott.
Legalábbis, amikor kint vártam a Petire, egy wc-ből távozó férfi odajött és gratulált a gyerekekhez.
És mondja valaki, hogy nem segítőkészek a férfiak: egy férfi felajánlotta Petinek, hogy segít begombolni a nadrágját, miután látta, hogy Peti egy kézzel, gyerekkel, hordozóval csak nehézkesen boldogul.
Hát a következő wc-be érkezőnek elég bizarr lett volna a jelenet...
Ebben a gyönyörű napsütésben egyébként öröm a sétáltatás, igazi kismama dolgok ezek. Pénteken és szombaton is volt séta-séta-séta. Nem, én nem akarok visszamenni hat hónapon belül dolgozni. Aki dolgozik az ősztől tavaszig nem is látja a napot, tudom. Mindig is az ilyen napsütéses napokért irigyeltem a kismamákat.
De azért próbára teszik a türelmünket a kicsik:
Pannácska a négykilóhoz vezető utat (melytől már csak 90 gr. választ el) elaprózza, tíz grammokat hízik, pedig már minden fürdetéhez és méréshez hűtjük a pezsgőt. Szerintem direkt csinálja. Állítom, hogy mint egy guru levegőbe tudja emelni a testét a mérlegen.
Persze továbbra is le-le hányogat. Jaj erről jut eszembe. A félreértések elkerülése végett pontosítom, hogy amikor Panna hány, akkor nem egy aranyos kis tejfolt csurog le a szája szélén, hanem a gyerek szájából sugárban dől a tej. Ilyenkor csavarni lehet az én és az ő ruhájából a cuccost, és tócsában állok. Ráadásul nem csak a pont megevett adag, hanem az előző adag vége is visszajön. Tehát a gyerek üvölt, mert meg van ijedve, és mert éhes. Az etetés Pannára eső része pedig újrakezdődik. (= három gyerek etetése.) Szóval szerintem nem nyafogok hiába.
Mi van még mesélni való...
Bencsúrbandi és Pannácska a héten felfedezték a kis kezüket, Bencsúrbandi már szopogatja a kis öklét, Pannácska még csak nézegeti és beszél hozzá.
És a gyerekek kedvéért a héten megint tanultam vezetni. Amíg anyukám a gyerekeket legeltette, nagypapával elmentünk kocsikázni a városba. Nagypapa szerint jól vezetek, négyesre értékelte a stílusomat. Dicséretét azonban kétségbe vonta, hogy egyik kezével - amikor szerinte lassan fékeznem kellett volna (persze csak ha én is úgy gondolom) - mindig rátámaszkodott a műszerfalra.
Ezek a férfiak ilyenek.
Peti mindig a lábával fékez az anyósülésen.
Végül dicsekszem: tegnap éjszaka sikerült fél liter tejet lefejnem.
Kezdek azonosulni az Unió ellen tüntető tejtermelők problémáival.