Búcsúzás

Elérkezett az ideje, hogy lezárjam Pannasára és Benedek blogját.
Az elsődleges ok, amiért a szülés után ezt az oldalt elkezdtem írni az volt, hogy kiadjak mindent, ami rossz - márpedig az volt bőven. Először fordult elő az én tökéletes kis életemben, hogy szembetaláltam magam valami olyasmivel, ami csak megtörtént velem/velünk. Nagy könnyebbség volt, hogy minden élménytől megszabadulhattam ezen az oldalon. Hiszem, hogy olyan sokk már nem ér bennünket, ami miatt ez az igény újra fogalmazódhatna bennem.
A másodlagos ok, amiért ez az oldal készült az volt, hogy elkerüljem azokat a kérdéseket, amik a gyerekekre vonatkoztak volna, mert nagyon rossz sok ismerősnek sokszor elismételni azt, hogy "nem nem javult az állapotuk, nem még lélegeztetőn vannak..." Bár a magyar ember szeret panaszkodni, ez nem az a téma volt, amiről könnyű lett volna úton-útfélen tájékoztatást adni sírás nélkül.
Most viszont már két több mint négykilós gyönyörű babával császkálok az utcákon, hát most már bárkinek bármilyen kérdésére válaszolok. Meg is sértődöm talán, ha nem állítotok meg és csodáljátok a gyerekeket!
Így tehát lezárom ezt a blogot. Lassan úgysincs már időm internethez ülni akár csak pár percre is.

Az utolsó szó jogán még valami.
Amikor megszülettek a gyerekek 2009. június 15.-én 1150gr.-mal és 1.250gr.-mal, másod- és harmadfokú agyvérzéssel, gyenge tüdővel, tüdőérlelő injekció nélkül, olyan kicsik és törékenyek voltak, hogy alig volt elképzelhető, hogy ép és egészséges emberek lesznek valaha. Nem is biztattak az orvosok semmi ilyennel soha. Akkor én azt mondtam a Jóistennek, hogy két 28. hétre és ilyen pici súllyal született gyerek pontosan az az emberanyag, amelyen keresztül bemutathatná csodatevő hatalmát nekem és minden minket figyelő ismerősnek. Több kell ahhoz az orvostudománynál, hogy minden baj és bármilyen sérültség nélkül éljék túl a gyerkőcök az első 24 órát, majd az első hetet és az első hónapokat.
Hát most Benedek 4.700gr., Pannácska pedig 4.300gr. Épek, egészségesek és "nincs papírunk arról, hogy bármi bajuk lenne". Kértem/kértük (a misét hallgatók, a szerzetesek, ismerősök, cserkészek, barátok és persze a család) és megint kaptam/kaptunk. Még hogy nem történnek csodák.
Összefoglalásul teszek fel két-két képet Benedek és Pannika első napjáról és 2009. novemberéről. Ilyenek voltak és ilyenek lettek. És még milyenek lesznek...
Kösz, hogy olvastatok minket.